A kiállító művészről:
Stark István
1960-ban született Sárospatakon. Gyermekkorát Tolcsván töltötte. 1978-ban a középiskola után Budapestre költözött, ahol a Képcsarnok Vállalat Grafikai Műhelyében helyezkedett el, s rézkarcnyomdász lett. Ezen évek során olyan művészekkel dolgozott együtt, mint Barcsay Jenő, Würtz Ádám, Hincz Gyula, Reich Károly, Kass János, Szemethy Imre, akik a közös munka során tanítottak és alakították egyéni kifejezésmódját.
1982-től a Magyar Képzőművészeti Főiskola grafika és festő szakán végzett tanulmányokat, ahol Nagy Gábor, Raszler Károly és Gerzson Pál növendéke volt. Tanári diplomát szerzett még ábrázoló geometria, művészi rajz és művészettörténet tárgyakból is.
1997-től a Széchényi Művésztelep Alapítvány kuratóriumának tagja és művészeti vezetője, 2014-től az alapítvány kuratóriumának elnöke. 1998-ban megalapította a Tolcsvai Természet-művésztelepet. 2001-ben társalapítója volt a Magyar Elektrográfiai Társaságnak.
Festészetében közel harminc éve kutatja a fényhatásokat, a fénytörés optikai jelenségeit, a hullámok, rezgések képi megjelenítéseit. Azokra a kérdésekre, amelyekkel a festészetben foglalkozik, párhuzamosan grafikai eszközökkel is keresi a válaszokat. Ilyenek a szénrajzok, xerográfiák, rézkarcok, monotípiák, digitális nyomatok. 2010-től videofilmeket is készít.
2023-ban a Magyar Művészeti Akadémia egyéves alkotói ösztöndíját kapta meg.
2017-ben szívműtéten esett át, amely megváltoztatta korábbi érdeklődését, s az
emberi lét és nemlét kérdései, valamint a biológiai sérülékenység, a makro- és mikrokozmosz kapcsolatai jelentették ezután a fókuszt.
Eddigi életművében jelentős helyet foglalt el a művésztelepek szervezése. A Tolcsvai
Természet-művésztelep 20 éves fennállásának kiállítását 2021-ben a Ferenczy Múzeumi Centrum Művészet Malom kiállítótereiben mutatták be, ezzel egyidejűleg jelent meg a művésztelep eddigi történetét feldolgozó kötet.
A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, a Magyar Grafikusművészek Szövetségének, a MAMÜ Társaságnak, a Magyar Elektrográfiai Társaságnak, valamint a Szolnoki Képzőművészeti Társaságnak a tagja.