A kiállító művészekről:
Kontur András
(Budapest, 1973)
A Bokányi Dezső Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában kőfaragó majd kőszobrász szakérettségit szerzett. Ezt követően a Magyar Képzőművészeti Egyetem szobrász szakán Karmó Zoltán és Farkas Ádám tanítványaként diplomázott. Számtalan egyéni és csoportos kiállításon vett részt. Figuratív és absztrakt köztéri alkotásai, domborművei szerte az országban megtalálhatóak.
„Kontur András szobrászművész alkotásai kivétel nélkül kőbe faragott, kőből megmunkált olyan kompozíciók, amelyeket a klasszikus módszerrel, az elvétellel való technikai kivitelezéssel alakít.
Kontur András a faragással, majd a csiszolással való megmunkálás mellett nóvumként a savval való maratást, az irányított roncsolást is alkalmazza, amelynek révén kőanyaga hol szivacsszerű szerkezetűvé, hol csipkeszerűen áttörtté, fénnyel átitatottá válik.
Kontur András szobraiban az emblematikus jellegűvé avatott test a domináns, amely szigorú geometrikus formák, a kör, a négyzet, a háromszög, illetve a korong, a lencseszerűen alakított körszelet, az ovális alakzataiba foglalt, s a felület-mezők hol simára csiszoltak, hol meg rusztikus, érdes megdolgozásúak. Ez az aprólékos részletezést kerülő, egységes formarend uralja a műveket, amelyek így általában olyan zárt, geometrikus rendbe foglalt tömegeket állítanak elénk, amelyek a nagy testekhez viszonyítva viszonylag kicsi, de ugyancsak geometrikus formákat követő alakzatokban áttörtek. A geometria azonban nem kizárólagos cél vagy öncél Kontur András szobrászatában: a szabályos formák szimbolikus, jelentéshordozó plasztikai elemek is egyben.” (Wehner Tibor)
Adorján Attila
(Balassagyarmat, 1968)
A budapesti Magyar Képzőművészeti Főiskolán tanult festészetet. Számos díjat és kitüntetést, többek között 2023-ban Munkácsy Mihály-díjat, 2005-ben Strabag Art díjat kapott. Számos egyéni kiállítása volt, és részt vett csoportos kiállításokon, többek között 2009-ben Berlinben, ugyanebben az évben Bécsben a SUPPAN galériában a Share your Dreams – young art from the EU című kiállításon. A „Voyage sentimentale” mottóval Adorjánt 2008-ban Hegyi Lóránd, a Bécsi Modern Művészeti Múzeum Ludwig Alapítványának egykori igazgatója hívta meg a Poznańi Biennáléra. Adorjánt ma Magyarország egyik kiemelkedő kortárs festőjeként tartják számon. Műveit számos hazai és nemzetközi gyűjtemény őrzi, Budapesten, Bécsben, Londonban, Baselben, Berlinben és New Yorkban.
„Adorján Attila művészete a valóság és a képzelet határmezsgyéjén mozog. Legfőbb motivációi a festészeti hagyományok tiszteletén alapuló archaizálás, és a klasszikus műfajok megújítása érdekében az anyagokkal, formákkal, eszközökkel történő kreatív kísérletezés. A megszülető művek utalásszerűen megidéznek egyes irányzatokat, de valójában nem köthetők egyikhez sem. Adorján Attila a kezdeti szorosabb kötődéseken túllépve, sajátos új képi világot teremt. Egy valóságot, ami kizárólag csak az övé.” (Szeifert Judit)