KNYIHÁR AMARILLA
1977-ben született Békéscsabán. Művészeti tanulmányait a szegedi Tömörkény István Művészeti Szakközépiskola Képző és Iparművészeti Tagozatának textil szakán kezdte, majd 1996–97-ben Budapesten a Kirakatrendező és Dekoratőr Szakiskola tanulója volt. 2002-ben diplomázott a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán. 1999-től számos egyéni és csoportos kiállításon vett részt Európában. 2002–2005-ig Derkovits-ösztöndíjban részesült. Alapító tagja a Gernyeszegi Nemzetközi Kastélypark Művésztelepnek. 2015-től Budakalászon él, 2017-től a Szentendei Régi Művésztelep alkotója. Tagja a MAOE, Közelítés, PBMT, Castel Art Port, Caffart Egyesületnek. 2024-től MMA ösztöndíjas.

„Knyihár sorozatai, melyek önmagukban véve egy-egy egységes gondolatiságra és formai világra épülnek, a festészet iránti rendkívüli elkötelezettségéről adnak tanúbizonyságot. Mind a korábbi absztrakt képei (2002–2005), mind a későbbi realista munkái (2005–2014), Víztükröződés képei (2015) Árnyék sorozata (2018–2020), Szín-tükör sorozata (2020–2022), Monokróm tükör sorozata átgondolt tudatos látványértelmezésen alapulnak, melyek a transzparencia a tükröződés témáját járják körül. Hasonló képen a Viszonylatok (2022–2023) és a Forest sorozatai (2023– ), melyek a természetelvű festészet és az absztrakció viszonyát járják körül. 1999 óta rendszeresen kiállít. Valamennyi művében áttöri a dimenziók határait, hogy minél teljesebben jeleníthesse meg az anyagi és szellemi világ egységét. A vízszintesek és függőlegesek egymásba fonódásával, a mozdulatlanság és a mozgás érzékeltetésével egy dinamikus összhangzat keletkezik, amely egy harmonikus kiegyenlítődés felé tart. Sorozatokban gondolkodik – a képek egymáshoz kapcsolódva nyernek új vizuális formát. A zenében improvizációnak mondjuk azt, amit csinál. Elkezd festeni, majd egyre több szólam lép be, mígnem kibontakozik egy új jelenség. Az elvont struktúrákból alakzatok bontakoznak ki. Képeinek nincs »cselekménye«. Érzelmek és érzetek absztrakt dramaturgiája vezérli a képei történéseit: színeket, foltokat, ritmust, faktúrát. Ösztönösen törekszik arra, hogy az anyaggal, a motívummal, a formával, a színnel való birkózás során létrejöjjön a végesnek a végtelennel való összekapcsolódása. Nem illusztrál, leképez, leír, hanem megjeleníti, érzékletessé teszi a »ki nem mondhatót«".

(Részletek Szepes Hédi írásából)